Hull a hó
Akaratom ellenére mentem fotózni
Történt ugyanis, hogy azon tanakodtam szombaton, vagy vasárnap menjek-e fotózni?! Vettem sorra az érveket:
-Nikit viszem szombaton reggel 6 óra előtt dolgozni. Megint korán kell kelni és még sötét lesz. Ha elviszem és utána egyből megyek a lesbe, legalább egy órát sötétben ülök megint és az álmosan nem a legszerencsésebb. Délben legkésőbb mennem kell érte, akkor meg mi értelme az egésznek?!
-Délután Öcsém születésnapja, akkor meg megint csak álmosan és fáradtan megyek el rá.
Aztán addig-addig győzködtem magam, amig beláttam, hogy marad a vasárnap, frissen és kipihenten megyek ki. Ekkor eszembe jutott, hogy vasárnap nem tudok a lesben lenni, mert vendéget viszek ki. Nem baj, mert kiviszem a vendéget és utána irány a határ, megyek cserkelni. El is könyveltem, hogy akkor szombat délutánig pihi, aztán vasárnap megindulok.
Elérkezett a szombat reggel fél hat és a Feleségem izgatottam ébreszt, hogy gyere gyorsan... Azt hittem elaludtunk. Megint mondaja: -Gyere gyorsan, szakad a hóóó...
Na itt már kikeltem az ágyból és rohantam az ablakhoz. Bakker, nagyon durván havazik. Újratervezés! Azonnal felvettem a fotós ruhámat és most már én siettettem az asszonyt, hogy mozogjon, mert a lesben akksit kell cserélnem, gázpalackot kell bevinnem, stb., stb.
Rohantam ki a leshez, mert biztos voltam benne, hogy jönni fog a róka. Nagy nehezen sikerült az erdőbe kiérnem, ahol kisebb szerencsével megúsztam az elakadást is. Gyorsan elvégeztem a teendőket és mehetett a fotózás. Mivel vettem a hét közepén egy új akksit, ezért most működtek a ventilátorok, így nem kellett a törölgetéssel bajlódnom. El sem hiszed, hogy mennyivel egyszerűbb így!
Sajnos hiába vártam, nem jott a róka, viszont az ölyv már korán megmutatta magát. Nem volt nehéz dolgom észrevenni, mivel az egész erdő hó fehér volt. Hamar észrevettem egy furcsaságot, mégpedig egy fekete rigót, amint az itató mellett, a bokrok alatt ugrált. Nagyon érdekes volt, mivel eddig nagyon ritkán járt az itatóra. Most viszont nem mozdult az itató mellől, de nem is evett semmit. Azt már korábban észrevettem, hogy ha leesik egy viszonylag nagyobb hó, az "összes állat" ösztönösen jön az itatóhoz. Szerintem az lehet az oka, hogy ahol eddig élelmet találtak, ott most túrni kell a havat. Ez a rigó ott volt végig, amig én ott voltam. Később már evett is és szépen körbe ugrálta az itatót.
Ahogy telt az idő, arra lettem figyelmes, hogy elképesztő mennyiségű kis madár van jelen egyszerre. Az volta legérdekesebb, hogy a cinegék és a fakopáncsok is a faggyút ették, pedig raktam ki nekik bőségesen napraforgó magot, diót is. Sőt, van egy fix etető apró magokkal a kis madaraknak. Hiába, a hó elzárta a szemük elől a táplálékot. Különösen fontos, hogy ha már elkezdtük az etetést, akkor ilyenkor havazásban a legfontosabb folyamatosan kihelyezni a magokat és gyümölcsöket, illetve húst!
Egyszer csak megérkezett a szajkó is, aztán még több. Nagyon sok fotóm van már róluk, de a hó miatt úgy éreztem, mintha nem lenne egy sem. Legalábbis ilyen nem, úgy hogy vagy ezer fotó készítettem.
Mivel a szajkókról így tudtam kreatívkodni a hó bevonásával, ezért próbálkoztam a kisebb madarakkal is.
És a végén egy örömhír:
Egy ideje már követek egy olasz fotóst, Giuliani Scarparo személyében. Nagyon tetszik a stílusa. Nem a fotózás módja, hanem inkább az utómunka és annak is a színvilága. Sikerült hosszú hetek után eltalálnom a színvilágot és bár sok ismerősömnek nem tetszik, nekem annál inkább. Nézzétek:
