Ismét Székelyföldre látogattam

Szinte napra pontosan egy éve már, hogy életemben először Székelyföldre mehettem. Erdélynek mondjuk, de a helyiek jobban szeretik a Székelyföld elnevezést. Idén ismét összejött és most egy picit több időnk is volt. Nem szeretem, mikor rohanni kell, pláne nem itt!

Péntek hajnalban indultam Balatonalmádiból, ahova kollégám jött értem a céges autómmal, mert ismét Nagyváradra kellett mennünk munka ügyben. Most annyi volt a különbség a tavalyihoz képest, hogy most nem volt buli, legalábbis Romániában, mert Balatonalmádiban ismét MOL-os buli volt csütörtökön és onnan indultunk. Aki olvasta a tavalyi bejegyzést, az emlékezhet, hogy akkor is MOL-os buliról mentem Kecskemétről. Az indulás nem volt teljesen zökkenő mentes. Olyan 1 óra körül feküdhettem le éjjel és hajnali négyre állítottam ébresztőt. Kollégám Balatonvilágoson töltötte az éjszakát, hogy reggel annyi időt is nyerjünk. Este beszéltem vele és azt mondta, hogy amikor kelek szóljak neki telefonon és akkor indul értem. Így is történt, felkeltem 4 -kor és hívtam is Józsit, hogy indulhat. Hamar felöltöztem, összepakoltam a cuccaimat a szállodában és levittem a másik kollégám Zsolt autójához a parkolóba. Beraktam addig a bőröndömet és a táskáimat Zsolt kocsijába és beültem, hogy addig alszok még pár percet, amig Józsi megérkezik. Már majdnem aludtam, de megszólalt a telefonom. Józsi hívott, hogy elindult, de a balatoni elkerülőn defektet kapott. Teljesen letörtem és Ő sem volt éppen pozitív. Gondoltam hirtelen, hogy Zsolt kocsijával elé megyek és segítek neki, de a szonda még biztos mutatott volna, így ezt el is vetettük. Azt mondta Józsi, nekiáll és kicseréli, majd hív. Korom sötétben az elkerülőn kemény lehetett, de viszonylag hamar megoldotta. Nem kellett fél óra és ott volt értem. Átpakoltunk és irány Székelyföld.

Nagyváradon pihentünk egyet, felpakoltunk 1 tonna olajat és mentünk tovább 550 kilométerre. Nekem egész úton csörgött a telefon, így nem igazán tudtam a volánt átvenni, így Józsi vezetett a célig.
Este 6 órára meg is érkeztünk ottani idő szerint (+ 1 óra), becuccoltunk és azonnal ittunk egy Hargita sört. Régen esett ilyen jól egy pofa sör. A szállásunk sem volt egyszerű. Egy harmadik kollégám Robi nagyon jóba lett egy családdal, ahol évekkel ezelőtt szállást foglalt. Nem lehetett nehéz dolga, hiszen extrém kedvesek és vendégszeretőek erre felé az emberek. Ez még az a vidék, ahol egy szóbeli megállapodást nem kell papírra leírni és még négy emberrel tanúztatni. Itt egy kézfogás mindennél többért ér! Imádom ezt a hangulatot, ami itt a levegőben terjed. Itt minden egyszerű és nagyszerű. Szóval Robi mikor megtudta, hogy Nagyváradra megyünk, azonnal felhívta Face Time-on az ottani Medve leses srácot Balázst. Mondta neki, hogy én szeretnék nála fotózni medvét és át is adta a telefont nekem. Pedig igazából nem akartam, de Robit nem érdekelte és addig csesztetett, míg végül beadtam a derekam. Balázzsal megbeszéltük, hogy mikor hívjam és egyeztetünk. Azt mondta indulás előtt két nappal hívjuk. Aztán hívtuk, de nem vette fel. Igazából pont így volt tavaly is. Indulás előtti nap kiderült minden, ugyanis Józsi tudott vele beszélni és ekkor derült ki, hogy mekkora problémát okoztunk. A házigazdáink Robival mentek Görögországba nyaralni, Balázs éppen valami lovakkal kapcsolatos vásáron volt, ami több naposra sikerült és pont nem lesz otthon, mikor mi ott leszünk. Ezért a Nagymama jött át busszal egy másik faluból, odaköltözött a házba, hogy minket el tudjon látni. A lesbe nem Balázs, hanem testvére Milán visz bennünket, akivel nem is beszéltünk. Szóval nem is mi lettünk volna, ha egyszerű lett volna minden. Nagy szerencse, hogy a háziak nyaraltak, mert a Mama nagyon jó társaság volt és szuper házigazda. Nagyon finomakat főzött és finom pálinkával kínált. Első este hamar lefeküdtünk, majd szombat reggel csak fél kilenc fele keltem. Reggel nekem az első dolgom egy jó kávé, itt annyiban tértem a szokásaimtól, hogy a jó kávé előtt egy jó pálinka lecsúszott. Nagyon finom reggeli után egy jó sör és jöttek a szomszédból az "Anyatársék" üdvözölni minket. Itt így mondják a nászasszonyt és a nászt. Hallgattuk ízes beszédüket, ami egyébként nagyon érdekes volt. Nagyon jó volt őket hallgatni, nyugtatóan hatott rám, közben sörözgettem és élveztem a kilátást egy patakra és a környező hegyekre és dombokra. Mondja a Mama, hogy Milán jön értünk ebéd után 1 óra fele, így gyorsan elugrottunk boltba és vettünk harapni valót, mert az volt a terv, hogy egészen este nyolcig a lesben leszünk. Itt volt az első momentum, hogy úgy éreztem megjött a szerencsém. Tavaly csak 1 - 1,5 órám volt medvét fotózni, éppen ezért örültem, hogy egész délután kint lehetünk és medvék között tölthetem az időt. Korábban láttam egy videót, ahol Milán (kísérőnk) dobálja a medvét, mert a lesnél elállták az útját. Összesen 12 medvét láttam a videón egyszerre.
Beöltöztem fotósba és úgy vártam Milánt izgatottan, aki meg is érkezett időben, majd kis ismerkedős beszélgetés és megindultunk. Pár percet mentünk aszfalton, majd egy éles bal kanyart követően lefordultunk az erdő fele. Itt már táblák figyelmeztettek, hogy életveszélyes az erdőben tartózkodni, medve veszély és minden féle piktogram figyelmeztetett, hogy itt a medvék egyedszáma nem teszi lehetővé az ember jelenlétét, illetve bemenni be lehet, csak nem biztos, hogy ki is jössz. Így mentünk az erdőben kb. 2 kilométert a célig.

Elképesztő látvány fogadott minket. A fenyves erdő közepén egy tisztás, ami zöldbe borulva lenyűgöző látványt nyújtott. A "les", ami inkább egy erdei szállodára hasonlított nagyon precíz és masszív építmény volt. A kis protekciónknak hála úgy foglaltuk el a lest, hogy a jobb oldali épület (mert kettő is volt) lett a miénk, a másikba pedig este 6 órakor hoz Milán 20 bámészkodót. Így még egy plusz pont, hogy nem kellett másik 20 emberrel osztozkodnom a lesen. Elfoglaltam a Milán szerint legjobb helyet, ami a kb. 10 méter széles les jobb oldalán helyezkedett el. Tőlem jobbra a les széle 1 méterre volt és én is úgy ítéltem meg, hogy innen lehet a legjobba fotókat készíteni. A kilátást a teljes 10 méter szélesség biztosította detektív üvegen keresztül, középen megosztva. Ezt így magamban ugyan így lejátszottam, majd Milán felnyitotta az előttem lévő üveget. Ez az üveg befelé nyílik, az alját emelte befelé és a mennyezet felé nyílt, ahol rögzítette. Azt hittem, hogy csak megpucolja az amúgy nagyon koszos üveget, amit a medvék tappancsának nyomai díszítettek. Én eközben pakoltam össze a fényképezőt, helyezkedtem. Milán és Józsi közben átmentek a másik, mellettünk lévő lesbe, mert ott volt a kukorica és egyéb magok elzárva, abból mentek ki etetni a rétre., ami kb. fél hektár lehetett. Az etetést úgy kell elképzelni, hogy egy-egy marék kukoricát dobott ki egy helyre és ment is arrébb pár métert, ott megint dobott egy marékkal. Mikor elfogyott a vödör eleség, jöttek vissza hozzám. Azt mondja Milán, hogy akkor most Ő elmegy és 6 órakor jön vissza a 20 vendéggel és kb. 8 óra körül megyünk vissza együtt. Aggódva rá nézek és kérdezem, hogy az üveget hogyan kell lecsukni? Nem kell azt lecsukni, jobb a fotósnak, ha nem azon keresztül kell fotóznia. De hát így lát a medve, meg 15 méterre lesz tőlünk! Mi lesz, ha úgy dönt és bejön a lesbe? Azt mondja a medve nem akar ide bejönni és el is ment kocsival. Összenézünk a Józsival és elröhögtük magunkat. Ez izgis lesz, ha jön a medve.

2 óra körül járhatott, suttogva beszéltünk és próbáltunk a lehető leghalkabban csinálni mindent. Érdekes volt, hogy azért voltunk csendben, nehogy elijesszük a medvét és azért is csendben voltunk, nehogy észrevegyen minket. Telt-múlt az idő és azon gondolkodtam, hogy milyen szerencsések az itt lakók, hogy egy itt élő fajból mekkora hasznot tudnak generálni, idegenforgalmat erre építeni. Persze mint mindennek, ennek is vannak árny oldalai. Például, hogy sötétedés után, nem igazán van gyalogos forgalom az utcán. Amikor mégis dolguk van, akkor csak autóval közlekednek a medvék miatt. Azt a szóbeszédet is hallottam, hogy a román területekről összeszedték a medvéket és betelepítették a magyarok által lakott területek környéki erdőkbe mondván, hogy szívjanak velük Ők. Amennyiben így van, jól rácsesztek, mert a Magyar az leleményes. Ki gondolta volna, hogy a Magyar ebből is hasznot húz?? Én személy szerint büszke vagyok ilyenkor, hogy a Magyar nem hagyja magát, sőt! Na de vissza a sztorihoz. Kis idő múlva már azon kattogtam, hogy sajnos nekem nincsenek ilyen fajok Attyán, ezért a legkülönlegesebb fajom a Róka. Aztán még egy kis idő után észrevettem, hogy a fényképezővel még nem fotóztam és már 2 órája itt ülök. Attyán két óra kint lét után 2-300 fotót ilyenkor már csinálok és akkor legalább 10 különböző fajt fotóztam, még ha csak madarat, akkor is! Szóval szép dolog ez a medve fotózás, de ha nem jön a maci, akkor unalom van. Térerő semmi, ezért aztán internet sem volt, hogy az ember elüsse az időt. Nyugi, nem kellett sokat várni!

Éppen ki szerettem volna menni a lesből egy cigire. Mondom a kollégámnak, hogy ki kéne mennem cigizni, de nem merek, mert olyan közel van az erdő, hogy bárhonnan jöhet medve. Természetesen kinevetett, hogy mitől félek? A lesen körbe kis kémlelő ablakok vannak, ha ki kell menned valami okból a lesből, akkor körbe tudj nézni, hogy van -e medve a közelben. Oda is ment a kis ablakhoz mosolyogva, kinézett, majd rémült tekintettel mondja, hogy ahol jöttünk fel az úton, ott most 3 medve sétál felfele. Azt hittem hülyéskedik. Arrébb tessékeltem és kinéztem én is. Tényleg 3 medve volt az úton: Egy anya és két bocsa. Gyorsan visszaültünk a székekbe, és vártam a kis családot. Nekünk balra és mögülünk jöttek. Ki is értek a tisztásra és az ember azt hinné, hogy egyből fotóztam őket, de nem így történt. Azt vettem észre magamon, hogy először megélem a pillanatot és csak ezután állok neki fényképezni. Ezért lehet az is, hogy sokszor lemaradok eseményekről. Hamar kicsodálkoztam magam, hogy micsoda nemes állatok és micsoda erő sugárzik belőlük, aztán eszembe jutott, hogy semmi nincs, ami megvédjen tőlük, max a Józsi és csak ezután kattantak el az első fotók.

Körülbelül 25-30 méterre lehettek, mikor lerakták a fejüket a fűbe és elkezdték porszívózni a kukoricát. Ez biztonságos távolságnak tűnt. Ez volt viszont a maximális távolság, ettől csak közelebb jöttek, ahogy elfogyott a kukorica előtte. Ilyenkor mindig arrébb mentek a következő kis etetésre és azt ették, majd így tovább. Bocsokat még nem láttam élőben, nagyon cukinak tűntek. Az anyjuk mindig tudta merre van a két növendék, a szeme sarkából figyelte őket és néha-néha feldugta az orrát a levegőbe, szimatot vett és evett tovább. A legfélelmetesebb az volt, hogy amikor szimatolt, akkor 3-4 alkalommal nagyot slukkolt a levegőből és a végén ránk nézett. Érdekes, hogy a szél amúgy felőlük fújt, de hát olyan közel ültünk, hogy simán érezhette a szalonnát és minket is. Amikor rám nézett még levegőt sem mertem venni és már olyanokat hallucináltam, hogy futva megindul felém. Körülbelül fél órát eszegettek, aztán egyszer csak megindultak a rét vége felé és eltűntek az erdőben. Józsival elkezdtük visszanézni a fotókat, megbeszéltük, hogy milyen nagy élmény volt és azt hittük ennyi volt a nap. Néztük az órát, még 1 óra és jön Milán a vendégeivel.

Már késő délután van, már a réten sincs direkt napsütés. Már lement a nagy izgalom és kicsit úgy voltunk, hogy szegény emberek, akik most jöttök, már volt a medve. Jött is a 20 ember kísérőjükkel gyalog. Hallottuk a duruzsolást, mert hiába vagy halk, ha 20 ember suttok, az már zaj. Hallottuk, hogy köhögnek, suttognak, bemennek a lesbe, leülnek, igazából mindent. Nálunk is nyílik az ajtó. Milán volt az és kérdezi, hogy mit sikerült fotózni? Mutatom neki a fotókat. Nyugtázza, majd azt mondja, hogy kimegy etetni. Mi nem értettük, hogy mire készül, de nem zavartuk a munkáját. A vendégek lese előtt volt egy nagy farönk hosszában, annak a tetejére Milán jó sok kukoricát rakott. Náluk nem volt felhúzva az üveg, csak nálunk. A farönk tőlük kb. 1,5 méterre lehetett, tőlünk 3 méterre. Néztük, ahogy végig rakja maggal a farönköt, majd jött elénk és szerintünk olyan 2-3 méter közé szórt egy csomó kukoricát. Ez már tényleg nagyon durva volt. Összenéztünk Józsival és először azt éreztük, hogy "menj már a ***sába!", nehogy már ennyire megszivass minket?! De Ő ezt halál komolyan gondolta. Jött be hozzánk és szóvá is tettem neki, hogy ez nagyon közel sikerült, de Ő csak nevetett. Azt mondja, nem kell izgulni, jó lesz és kiment.

Kisvártatva meg is jöttek a medvék. A legtöbb az anya volt a kicsinyeivel. Megtelt a terület és fokozódott a feszültség. Érezni lehetett, hogy valami történni fog. Így is lett:
Mivel sok volt a medve, ezért eloszlottak a réten és egy anyamedve 2 kölykével az elénk kihelyezett eledelt választotta. Éreztem a szagukat és a hirtelen meleget a nadrágomban. Láttam sok videót és tudom, hogy kiszámíthatatlanok. Olyan gyorsan tudnak ezzel a hatalmas tömeggel megindulni, hogy esélyem sincs elfutni. Azért én mégis úgy ültem a székben, hogy a bal lábamat kiemeltem az állvány mellől az ajtó felé, így mégis gyorsabban tudok menekülni. Szerencsére nem jött be a medve és a meleg is kihűlt a gatyeszban. Már majdnem megnyugodtam, mikor az egyik anya felzavarta a kicsiket a fára. Úgy másztak fel, hogy bizton állíthatom, hogy medve ellen a fára mászás nem segít, mert Ő sokkal ügyesebb abban is.
Az anyamedve elkezdett körbe-körbe szaladgálni és nem igazán értettük az okát. A félelmetes az volt, hogy közben sűrűn nézett felénk. Nem értettük nagyon, de nagyon feszült lett az összes anyamedve.

(említettem, hogy a lesen körben vannak kis kémlelő ablakok) Egyszer csak a les mellett jobbra, ahol én ültem, onnan kb. 5 méterre a dombon megjelent egy hatalmas hím medve.

Itt értettük meg a nagy izgalom okát. Tudniillik az anyamedve akkor párosodik csak, amikor a kölykök már önállóak lesznek és külön mennek. A hím medve viszont türelmetlen és inkább végez a kis bocsokkal, hogy párosodni tudjon. Ezt tudja az anyamedve is és ezért féltette ennyire a kicsiket. A már említett zabos anyamedve egyszer csak megindult felénk őrült tempóban és félelmetesen hörgött. Meg sem bírtunk mozdulni az ijedtségtől, de szerencsénkre "csak" a hímet ment elzavarni.

Összesen 12 medvét láttunk, ami egyszerre volt a réten. Ennél félelmetesebb élmény már csak az volt, amikor a hím oroszlánt cserkeltünk. Összességében nagyon jó élmény volt és végre profi kíséret és les. Ugyan ennél a cégnél lesz decemberben a hortobágyon is egy fotózásom, de az már egy másik történet.

A végére még pár fotó ajándékba!